Az Országgyűlés mai egynapos ülésén törvényben sorolhatja fel a júniusban alakuló harmadik Orbán-kormány minisztériumait. A Ház a szokásoknak megfelelően 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját. Interpellációk, azonnali kérdések és kérdések ezúttal sem hangzanak el, arra ugyanis a frakciók megállapodása alapján a kormány megalakulásáig várni kell. A képviselők az előzetes napirend alapján először véleményezhetik, majd el is fogadhatják az új kormányszerkezetről szóló javaslatot, amelyről a korábbiakban a bizottságokban folyt részletes vita.
A Fidesz-KDNP kezdeményezésére a Miniszterelnökség is minisztériummá alakul a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Földművelésügyi Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett.