Első alkalommal rendezik meg május 30-án és 31-én a Magyar régészet napját, melynek során számos régészeti raktár és restaurátor műhely is megnyílik az érdeklődők előtt. Szombathelyen, pénteken, a Vasi Múzeumi Látványtárban 10 és 18 óra között sírokról, istenekről, kultuszokról és szent területek kutatásáról tartanak előadásokat a szakemberek, de történeti embertani bemutató és kalandos műtárgyfelismerés is színesíti a programot. Az Iseum Savarianse pedig régészeti játszóházzal várja a gyerekeket és felnőtteket, akik saját maguk is kipróbálhatják a régészmesterséget – tájékoztatott Sosztarics Ottó intézményvezető.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!