Megérkezett New Yorkba Fa Nándor új hajója

Megérkezett New Yorkba Fa Nándor és Goszleth Marcell a Spirit of Hungary hajóval, amellyel indulnak a vasárnap délben rajtoló New York-Barcelona vitorlás versenyen. A magyarok helyi idő szerint 10 óra után futottak be a kikötőbe - derül ki a verseny honlapjáról -, így valamivel több mint egy napjuk marad felkészülni az első alkalommal kiírt transzatlanti megmérettetésre. A kötelező hatósági vizsgálat után ki kell javítaniuk a 15 napos út során keletkezett károkat, valamint élelmet is kell magukhoz venni. A háromszoros földkerülő vitorlázó március 23-án, Székesfehérváron mutatta be a 60 lábas (18 méteres) karbon vitorlást, amellyel ennek a hajóosztálynak a világbajnoki sorozatában indul majd. Az adriai behajózás után május 16-án vágott neki volt olimpikon társával Gibraltárból az Atlanti-óceán átszelésének. A New York-Barcelona versenyre öt csapat nevezett: a magyar kettősön kívül egy spanyol-amerikai, egy spanyol és egy francia, valamint egy spanyol-chilei páros indul. Ezek a csapatok már több napja New Yorkban készülnek. Fa Nándor ezután több, a 60 lábas sorozatba tartozó pontgyűjtő versenyen is szeretne indulni, a végső cél pedig a 2016-17-es Vendée Globe szóló, nonstop földkerülő verseny lesz az új hajóval. A legkeményebb vitorlázó megmérettetés 1992-93-as kiírásában a magyar hajós - legjobb nem franciaként - az ötödik helyen ért célba. (Forrás: MTI)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek