A folyamatos fejlesztés és a szolgáltatások különválasztása beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen míg 2011-ben 153 ezret, most már 182 ezer belépőt értékesített a társaság az első négy hónapban. A növekvő bevételeknek köszönhetően a fürdő idén is csaknem 100 millió forintot fordíthat fejlesztésekre. A pénzből egy új medencét szeretnének építeni és korszerűsítik a fürdő energiaellátását is. Bükfürdőre 30 országból érkeznek a vendégek, a legtöbben Csehországból és Ausztriából. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Budapestet leszámítva az ország harmadik leglátogatottabb, termálfürdővel rendelkező települése Bükfürdő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!