A tavalyi évhez képest jóval kevesebb, országos szinten csaknem 770 ezer elsős kezdi meg tanulmányait szeptembertől az általános iskolákban. Nincs ez másként a Szombathelyen sem, ahol a 2014/15-ös tanévben 616 gyermek ül iskolapadba, körülbelül negyedével kevesebb, mint korábban – tájékoztatott Sámuel Mária általános iskolai referens. A szülők már megkapták az értesítést arról, hogy gyermeküket felvették-e az adott intézménybe. A iskolakezdők számának csökkenését azzal magyarázzák, hogy 2013-tól új törvény szabályozza a tankötelezettséget.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!