Ismét járőröznek majd a magyar rendőrök az Adriánál

A korábbi évekhez hasonlóan idén júliustól két hónapon át ismét járőröznek magyar rendőrök Horvátországban, az Adriai-tenger partján, hogy főként Zadar térségében segítsék a magyar turistákat. A feladatokat idén havi váltásokban két-két rendőr látja majd el.  Tavaly éttermek, kávézók, strandok ellenőrzésében vettek részt a magyar rendőrök, többségében útbaigazításokat, illetve figyelmeztetéseket adtak a turistáknak. Közreműködtek továbbá közúti baleseteknél és kis értékű lopásoknál a rendőrségi eljárásokban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek