Nevelőszülőket keresnek Vas megyében

Szombathelyen az elmúlt 10 évben közel a felére csökkent a nevelőszülők száma. A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat az önkormányzattal együttműködve ezért tavaly kampányt indított, hogy minél több - főként 12 éven aluli - állami gondozott kerülhessen átmenetileg vagy hosszabb időre családokhoz. A leendő nevelőszülőknek egy 60 órás tanfolyamot kell elvégezniük. A jelentkezőket folyamatosan várják. A hivatás azért is lehet vonzó, mert idén január elsejétől minden nevelőszülő hivatásos jogviszonyba került. Az intézkedés azt jelenti, hogy munkájukért fizetést kapnak, és nyugdíjjogosultságot is biztosít számukra. A fizetés mértéke függ a gyerekek számától, az ellátási szükséglettől, de minimálisan 30 ezer forintot jelent.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek