Még soha olyan kevesen nem dolgoztak a Magyar Postánál, mint most. Minden jel szerint az állami vállalat a jövőben még tovább csökkentené a munkavállalók létszámát - írja a Világgazdaság. A vállalat kimutatása szerint a foglalkoztatottak átlagos létszáma 31700 fő volt 2014 első negyedévben. Tavaly év végén még több mint 32 ezren dolgoztak a cégnél, de négy évvel ezelőtt még 34 ezernél is többen kapták a Magyar Postától a fizetésüket. A Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége szerint közös megegyezéssel küldik el az embereket, ezért a szakszervezet nem tehet semmit.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!