Roma fiatalok jelentkezését várja a rendőrség

A rendőri pálya választására ösztönzik a roma fiatalokat. A programhoz Vas megye is csatlakozik. A közép- és felsőfokú oktatásban részt vevő roma diákok tanulmányának befejezését támogatja a rendőrség azzal, hogy pályázatot hirdet nekik a következő tanévre. A támogatás elbírálásáról a felsőoktatásban részt vevők közül az országos rendőrfőkapitány, míg a középfokú intézményben tanulók esetében a megyei rendőr-főkapitányság vezetője dönt. A támogatást elnyert tanulókkal a rendőrség támogatási szerződést köt szeptember 15-éig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek