Szombaton szabadult a legutóbbi büntetéséből, de még aznap késsel kirabolt egy dohányboltot
Zalaegerszegen egy egykori sportoló; hétfőn előzetes letartóztatásba
helyezték - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az
MTI-t.
Pirger Csaba elmondta: a Vas megyei Halogyból származó 55 éves férfi
szombat reggel tért be egy zalaegerszegi belvárosi dohányboltba. Kést
fogott az eladóra, hogy a bevételt követelje, majd miután hatástalan maradt
a felszólítása, a késsel a pulton lévő üvegablak nyílásán benyúlva
megismételte a követelését.
A pult mögött lévő alkalmazott 150 ezer forintot adott át a rablónak,
de közben sikerült megnyomnia a riasztó gombját. Néhány perc alatt a
helyszínre értek a biztonsági szolgálat munkatársai, a férfi meg sem
próbált elszökni előlük.
Az ügyészségi szóvivő elmondta: a férfi - aki fiatal korában sikeres
súlyemelő volt - azt mondta a kihallgatásán, hogy vissza akart kerülni a
börtönbe. Ezt azzal indokolta, hogy lehetetlen élethelyzetbe került, nem
volt munkája, lakhatása sem volt megoldva, és szerinte már csak a börtönben
képes "emberi módon" élni, és ott dolgozni is tud. A férfi a sportolói karrierje lezárultával sodródott a perifériára.
Nyolc évet töltött már börtönben, halált okozó testi sértés, zsarolás és
garázdaság miatt.
Egyik büntetéséből május 29-én szabadult, de még aznap újabb
szabálysértést követett el, ezért tíz nap elzárásra ítélték. Ebből a
büntetéséből múlt szombaton szabadult, s ezt követően vásárolt
Zalaegerszegen egy késkészletet, hogy azzal raboljon. A Zalaegerszegi Járásbíróság a bűnismétlés veszélye miatt hétfőn
elrendelte a férfi előzetes letartóztatását. (Forrás: MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!