Szabadtéri Színházi Esték Sárváron

Szabadtéri Színházi Esték sorozat kezdődik Sárváron szombattól. A Kör című előadást a Sziget Színház mutatja be az érdeklődőknek este fél kilenctől a Nádasdy-vár szabadtéri színpadán. A musical az Edda Művek 26 slágerét szólaltatja majd meg egy történet segítségével. A nyár második hónapjában két előadás is szerepel a színházi tervek között: július 17-én a Mátyás, az igazságos című musicalt szintén a Sziget Színház hozza el Sárvárra. Július 25-én pedig a Társasjáték New York-ban című vígjátékot mutatja be az Éless-Szín. A sárvári nyári színházi évad augusztus 8-án zárul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek