Kendertermesztő egyetemistát fogtak el a rendőrök Szegeden, az őrizetbe vett 21 éves fiatal ellen büntetőeljárás indult – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t. Szenti Szabolcs közölte, az egyetemista által használt Bálint Sándor utcai lakásban kendernövényeket és 102 csomag szárított termős virágzatot foglaltak le a nyomozók. G. Attila ellen kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását. Bezzeg ha egy kis gyilkos pálinkát főzött volna!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!