Lovaggá avatták szombaton a sárvári mesterszakácsot. Borda Attilát az Első Magyar Fehér Asztal Lovagrend választotta tagjai közé Kecskeméten. Az ország legjobb gasztronómiai szakembereit tömörítő társaság kétévente avat új lovagokat rendkívül szigorú kritériumrendszer alapján. Idén tizennyolc új tag került a rendbe, összesen tíz szekcióban. Borda Attila a „szakács lovagi tagozatot” erősíti. A Spirit hotelben dolgozó szakember egyébként a megyei szakácsképzés hivatalos kamarai vizsgáztatója, vizsgaelnöke, számos országos szakácsverseny zsűritagja, több rangos szakmai társaság tagja és szakmai díjak tulajdonosa. A Benke László szakács által alapított lovagrend célja, hogy a hagyományok ápolásával megőrizze az értékes magyar étkezési kultúrát, továbbadja az ehhez szükséges szakmai tudást a jövő nemzedéknek. A rend a többi között gasztronómiai tanfolyamokat szervez, valamint segítő programokkal támogatja a rászoruló gyermekeket is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!