Idén is lesz irodalmi tábor Niklán

Immár hatodik alkalommal szervez irodalmi tábort a kaposvári székhelyű Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság Niklán, a társaság névadója, "a niklai remeteként" is ismert költő egykori lakóhelyén. Az augusztus 4-én nyíló egyhetes táborba az ország minden részéről várják a középiskolásokat. A résztvevők irodalmi ismereteit gyarapítja többek között Fűzfa Balázs szombathelyi irodalomtörténész is. Lesznek drámafoglalkozások és kézműves órák, múzeumi foglalkozások, interaktív előadások, rendhagyó irodalomóra és vetélkedők. A fiatalok ellátogatnak Egyházashetyére, Berzsenyi Dániel szülőházához, majd útba ejtik a Weöres Sándor és Károlyi Amy Emlékházat Csöngén.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek