9 héten át várja a vakációzó diákokat a város napközis tábora Szombathelyen. Turnusonként akár 100 olyan gyerekre is tudnak vigyázni, akiknek a nyári szünet alatti felügyelete nem megoldott. Idén is a Bercsényi iskola ad otthont a tábornak, ahol jórészt pedagógusok vigyáznak a diákokra, de idén már szociális munkás és egészségügyi szakember is van a nevelők között. Utóbbiak egy pályázatnak köszönhetően egészségnevelési programokat is szerveznek a napközis tábor résztvevőinek. A gyerekek felügyelete messze itt a legolcsóbb, hiszen a többi, akár több tízezer forintba kerülő táborral szemben itt a felügyelet annyiba kerül, mint az iskolai napközis ellátás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!