2011-ben döntött arról az országgyűlés, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer keretében országos szinten egységesítik a parkolás és egyéb útdíjak fizetését. Július elsejétől ugyanúgy lehet használni a mobilparkolást, mint korábban csak megváltoznak a rendszer hívószámai, amit az automatákon jeleznek az autósoknak. Aki eddig mobilos alkalmazással parkolt, július elsejétől frissítenie kell telefonján az applikációt- tudtuk meg a Kurucz Zoltántól a SZOVA Zrt, parkolási részlegvezetőjétől.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!