Jelentős közlekedési fejlesztések zajlanak Vas megyében, 2016-ra a megyeközpontot autóút éri el, és fontos vasútvonalak is megújulnak ebben az európai uniós fejlesztési ciklusban – írja a Magyar Hírlap. Kovács Ferenc, Vas megye útügyi biztosa a lapnak elmondta: a legfontosabb és leginkább látványos fejlesztés most az M86-os autóút építése Csorna és Szombathely között. A kétszer két sávos út a tervek szerint 2016-ban készül el. Jelenleg Vas megye egyik pontját sem éri el autópálya vagy gyorsforgalmi út, ezért időszerűek a fejlesztések.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!