Újabb extrémsport-parkok épülhetnek a megyében

Szombathelyen az országban az elsők között alakították ki a Vargarénát, azt a skate-parkot, ahol öt sportág szerelmesei mozoghatnak, gördeszkától a BMX-ig. Azóta a megyében több helyen is épültek ilyen létesítmények. Legutóbb Celldömölkön avattak egy pályát az ottani képviselőtestület hozzájárulásával. Emellett Szentgotthárdon és Vasváron is épült egy kisebb park a gurulgatónak. Sárváron is elindult egy folyamat, így ha a Sárvár, Kőszeg, Csepreg, Bük térség is felzárkózik, akkor a nagyobb településeken már kiélhetik magukat a gyerekek ezekben a sportágakban. Többféle mozgásformát is űzhetnek azok, akik felkeresik a vasi parkokat – mondta el a Nyugatnak Varga Jenő, a megyei extrémsport szövetség elnöke.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek