Költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentik Seszták Miklós minisztert

Ezt Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke közölte budapesti sajtótájékoztatóján vasárnap. Mint mondta, sajtóhírek szerint Seszták még ügyvédként a 2000-es években közreműködött több száz cég létrehozásában, majd eltüntetésében, és ezzel megkárosította a költségvetést. Juhász szerint két év alatt közel hatszáz céget jegyeztek be ukrán állampolgárok adatainak felhasználásával, de ezek a cégek nem végeztek valós tevékenységet, pár év múlva jelentős adóhátralékkal megszűntek. A párt azt várja a nemzeti fejlesztési tárcavezetőtől, hogy reagáljon a vádakra.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter
MTI Fotó: Mohai Balázs

A kormánytól pedig azt, hogy feddhetetlen embereket bízzanak meg a fejlesztési pénzek elosztásával. Juhász Péter ezt követően feltett egy táblát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fő utcai épületére, amelyen az állt:

dr. Seszták Miklós ügyvédi iroda, cégtemetés, adóelkerülés, kábelmutyi.

Az Index.hu még csütörtökön írt arról, hogy az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere évekig volt részese olyan vállalkozások alapításának, amelyek szinte kivétel nélkül cégtemetőkben végezték rövid és kevéssé átlátható működésüket. Seszták Miklós az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem nyilatkozott a lapnak - áll a cikkben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek