Április végéig összesen 288 beteget regisztráltak, főként az ország keleti régióiban. Ez kilencszerese a néhány évvel ezelőtt tapasztaltnak – számolt be korábban az origo.hu. Nemcsak az A, hanem valamennyi vírushepatitis, az A, B, C és E megbetegedések száma is emelkedett. A vírus főleg a rossz szociális és higiénés környezetben élők, illetve a hajléktalanok körében terjed, de járványokat okozhat iskolákban, óvodákban is. A rossz statisztikák miatt már kampány is indult, amely a többi közt az oltás fontosságára hívja fel a figyelmet. Vas megyében egyébként csak elvétve fordul elő ilyen jellegű megbetegedés – tájékoztatott dr. Stánicz Éva megyei tisztifőorvos.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!