Az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal jelentése szerint az 1992. október 23-ai zavargásokon megjelent fővárosi és vidéki, elsősorban szkinhed, fiatalok tevékenységét, két szervezet koordinálta. Az állami ünnepségsorozatra készülve azonban több olyan intézkedést hoztak, amelyek segítségével a tervek "időben" napvilágra kerültek: a rendőrök október 23. előtt fasiszta röplapokat, gyakorló kézigránátokat és azt a nagy mennyiségű robbanóanyagot is lefoglalták, amellyel a merénylők a Szabadság téri szovjet emlékművet akarták felrobbantani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!