Felújították a plébániaházat Náraiban

15 millió forintos pályázati forrásból újult meg a településen a plébániaház, amit Veres András megyéspüspök szentel fel július 13-án vasárnap. A beruházás keretében teljes külső és belső felújítás történt. Többek között leszigetelték a tetőt és az épület két napkollektort is kapott, amivel mostantól a meleg vizet állítják elő. A háznak egyébként közösségi funkciója is van, itt működik a plébániahivatal és hittanórákat tartanak- mondta Németh Tamás polgármester.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek