Forgalomkorlátozások lesznek a hétvégén Sárváron

A városban ugyanis fúvószenekari találkozót tartanak majd. Emiatt számíthatnak az autózók egész-, illetve félpályás útlezárásokra pénteken illetve szombaton. A kórház előtti és a Batthyányi utcai megállóknál a buszjáratokra sem lehet majd ideiglenesen felszállni a zenekarok felvonulása idején. A korlátozások várható helyéről és időtartamáról, a kijelölt terelő utakról folyamatosan tájékoztatjuk majd az Isis Rádió hallgatóit. A Sárvári Fúvószenei Várfesztivál rendezvényeinek központi helyszíneként a fürdő, a Kossuth tér és a Nádasdy-vár szerepelnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek