Közel félmillió vendégéjszakát töltenek a turisták Sárváron egy év alatt. A fürdő látogatottsága pedig évek óta meghaladja az évi 700 ezret. Bár a város az esztendő minden napján népszerű a vendégek körében, mégis a nyár számít továbbra is főszezonnak Sárváron. A város ezért fejlesztéseivel is ennek az időszaknak a még teljesebb kiszolgálására törekszik: Ezek közt szerepel most a fürdőben készülő új csúszdarendszer megépítése, az új közterek kialakítása, a bővülő programkínálat és a város folyamatos virágosítása, zöldítése is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!