A kőfalak feliratai arra utalnak, hogy a kegyhelyet az egyiptomi XI. dinasztia ötödik uralkodója építtette Ozirisz tiszteletére. Azután bukkantak az imahelyre, hogy a helyi lakosok a templomromokra és sírgödrökre épült házak egyikében illegális ásatásokat végeztek, amelyek következtében megsüllyedt egy utca. A most feltárt kápolna öt méterrel az említett lakóház alapja alatt fekszik. Az épület egyik szennyvíztartálya egyenesen a kegyhelybe vezetett, ami komoly károkat okozott a falakon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!