Ivóvíz-minőségű a Balaton

Kiváló a Balaton vízminősége a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség legfrissebb tájékoztatása szerint. A hatóság az újabb, szombati mikrobiológiai vizsgálatokra hivatkozva azt közölte, a tó vize még az ivóvíz-minősítésnek is megfelel. Jelezték azt is, hogy a vizsgálatok semmilyen szennyeződésre utaló jelet nem mutattak ki. Mint ismert, június 21-én több tucatnyian lettek rosszul a balatonfüredi úszóversenyen, a feltételezések szerint kalicivírus okozhatta a fertőzést. Az ÁNTSZ már akkor is azt nyilatkozta, hogy nem kell aggódni az egész Balatonra kiterjedő járvány miatt, mert a vírusok élettartama nagyon rövid a vízben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek