Nádasdi „Az év iskola rendőre” Vas megyében

A rendőrség állományában végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként a 2014. évben „Az Év iskola rendőre” díjban és tárgyjutalomban részesült Agg Zoltán rendőr főtörzsőrmester. A Körmendi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja dr. Tánczi Tibortól, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettesétől június 30-án vehette át a szakmai elismerést. A főtörzsőrmester a Nádasdi Széchenyi István Általános Iskola rendőreként kiváló és rendszeres kapcsolatot ápol az intézménnyel és az ott tanuló diákokkal. Ismeri a közösséget, és bűnmegelőzési tanácsokkal segíti a több odafigyelést igénylő fiatalok helyes irányba történő nevelését.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek