Egy férfinek egyszer bedöglött a hűtője. Mivel korábban ért haza, mint felesége, kihívta a szerelőt, aki nyomban neki is látott a munkának. A férfi ezalatt felment zuhanyozni. Megérkezett közben az asszony is, aki csak annyit látott, hogy a hűtőből ingerlően kidudorodik egy férfi fenék. Mivel nem sejthette, hogy nem férje kutakodik a frigóban, pajkosan alányúlt. A szerelő erre úgy megijedt, hogy felkapta a fejét, beleverte egy kiálló részbe, és menten összeesett. A rémült házaspár kihívta a mentőket.
Ám ahogy az ápolók vitték lefelé a lépcson az eszméletlen férfit, az asszony elmesélte a történteket. Az egyik ápoló ezen úgy elkezdett röhögni, hogy kiesett a kezéből a hordágy, és az éppen éledező férfit legurították a lépcsőn. A szerelő ily módon a lábát is eltörte.
Egy továbbfejlesztett legenda-verzióban még a mentőautó sofőrének is elmondják az esetet, aki...
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!