Peti és a moszkvai lakás – a mémgyárakat is megihlette a Szijjártó-ügy

Az internet népe túlgondolta a magyar és az orosz külügyminiszterek barátságát.

Tegnap robbant a „Szijjártó-ügy”, amikor Panyi Szabolcs nyilvánosságra hozott egy 2020-as telefonbeszélgetést Szijjártó Péter és Szergej Lavrov között. Ebben a magyar külügyminiszter arra kéri orosz kollégáját, hogy egy moszkvai találkozó megszervezésével segítsék a Peter Pellegrini vezette kormány újraválasztását Szlovákiában.

Az ügy pikantériája, hogy Magyarország, mint EU- és NATO-tagország kér a szövetségesi rendszerével szembenálló féltől, Oroszországtól segítséget, hogy beavatkozzanak egy másik uniós ország választásába. Felmerült a gyanúja annak is, hogy Szijjártó rendszeresen megoszthatott bizalmas uniós információkat az oroszokkal. A beszélgetéseiket azonban több európai titkosszolgálat is rögzíthette.

A kormányoldal ezzel szemben inkább a lehallgatás körülményeit és az újságíró szerepét hangsúlyozza, ezért az ügy egyszerre szól külpolitikai befolyásolásról, nemzetbiztonsági kockázatokról és belpolitikai kommunikációs csatáról – nem csoda, hogy gyorsan mémtéma lett „Petiminiszterből”. Mi pedig igyekeztünk a mémgyárak legjavát elhozni:

A moszkvai lakás

Körkapcsolás

Nyuszómuszó

Mint a mesékben

Megint egy lakásos

Peti és a titkos szekrény

Kár érte, kiváló ügynök volt

Most már tudjuk, miért poloskázott Orbán Viktor

És végül beindult a l'amour is

NR

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Humor