Cákon folytatódik a vasi Kapunyitogató

Cákon folytatódik a Nemzeti Művelődési Intézet vasi Kapunyitogató programja augusztus 16-án, szombaton délután 4 órakor. A szervezők célja, hogy kulturális programokat vigyenek a leginkább hátrányos helyzetű településekre, ahol a művelődési ház kapuja már évek óta zárva van. A programokkal főként a családokat célozták meg. Így lesz ez Cákon is. A felújított Művelődési Ház megnyitása után a gyerekek titokzatos kincseket kereshetnek, a felnőttek pedig néptáncbemutatót láthatnak, valamint idegenvezető kíséretével megismerhetik a vasi népi építészetet és a cáki pincéket is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek