Tűzoltótábort rendeztek Cákon

25 gyerek vehetett rész abban a napközis táborban, melyet augusztus elején rendeztek meg a vasi településen. A szervezésben a helyiek mellett a szombathelyi, a kőszegszerdahelyi, a velemi és a kőszegi önkéntes tűzoltók is közreműködtek. Vas megye több településéről érkeztek gyerekek az ötnapos táborba. A programok között szerepelt a motoros rendőrök, a mentők és a tűzoltók bemutatója, valamint kézműves foglalkozások és vetélkedők. A tábort jövőre a tervek szerint Velemben rendezik meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek