Szombathelyen koncerteznek a szentegyházi diákok szombaton 19 órától az evangélikus templomban. A romániai város lakóinak 95 százaléka székely-magyar. A település hírnevét a több mint 20 éve alakult Gyermekfilharmónia is színesíti. A 140 diákból álló zenei együttes rendszeresen szerepel Erdély kis- és nagyvárosaiban, sőt 1990 óta minden nyáron külföldi hangversenykörútra utaznak. Az együttes repertoárja rövid klasszikus művekből, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásokból, történelmi dalokból és más népek dalaiból áll.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!