Csak lassan múlik az árvízveszély a Rábán

A folyón levonuló egymásra futó jelentős árhullám miatt a vízitúrázás továbbra is életveszélyes, ezért tilos – tájékoztatott a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Az árvíz miatt a folyóparton illetve az árterületen sem javasolt tartózkodni. A hétfő óta tartó esőzések hatására három, egymásra futó árhullám vonult le a folyón. Az első árhullám a szakemberek szerint még nem okozott problémát, de a második és harmadik már jelentős vízszintemelkedéssel járt. A térségben a szakemberek szerint számítani kell völgyi elöntésekre. A gátőrök és a vízügyi szakemberek továbbra is járőr és figyelőszolgálatot tartanak, a zsilipeket Körmendnél továbbra is zárva tartják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek