A megyei TOP 100-as vállalkozói bevételi listába azok kerültek, akiknek a bevétele legalább 87 millió forint volt 2013-ban. Tavaly a megyében a legmagasabb bevétele egy mezőgazdasági cégnek volt. Vagyonával a régió legnyereségesebb cégei közé is bekerült. A második helyen egy élőállat nagykereskedő áll. A harmadik helyezett pedig egy gyógyszer-kiskereskedő. Vasban a legnagyobb száz bevételt elért egyéni vállalkozás átlagosan 288 millió forint forgalmat produkált.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!