Minden harmadik magyar szegény

Minden harmadik magyar szegény - ez derül ki az Európai Bizottság legfrissebb felméréséből. Ráadásul a dolgozók egy jelentős része már el sem éri a szegénységi küszöböt, vagyis az egy főre jutó, havi 65 ezer forintos jövedelmet. Ebben a mutatóban csak Bulgária teljesít rosszabbul Magyarországhoz képest az Unióban. Nem csak a munkanélküliek, hanem a dolgozó emberek között is folyamatosan nő a szegénység. Az Együtt-PM szerint Magyarország hamarosan az Európai Unió legszegényebb állama lesz – írja az ATV.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek