Elkészült Vas megye gazdaságfejlesztési stratégiája

Kicsit mintha túl erős fokozatra állították volna a bullshitgenerátort, de azért leírjuk: a megyében jelenleg a cél a vállalkozásfejlesztésen belül a megyei közép- és kisvállalkozások erősítése. Így tennék lehetővé, hogy a helyi vállalkozói kör a munkahely-teremtésben élen tudjon járni. A program célja az is, hogy folyamatos és kiszámítható támogatást kínáljon az induló vállalkozásoknak. Így szeretnék ösztönözni a megye összes járásban új, a megyén kívül is értékesíthető termékek előállítását, szolgáltatások nyújtását. Ésatöbbi, ésatöbbi. A dokumentumban, amely a megyei önkormányzat honlapjáról letölthető, szó esik még a járműipari és mechatronikai programról és a Vas megyei turizmus fejlesztési irányairól is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek