Az egész országban jelentős esőzésre kell készülni

Öt déli megyére másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a felhőszakadás miatt. Több megyében heves zivatarra is figyelmeztetnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat reggel az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a felhőszakadás miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Tolna megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. E szerint ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék hullhat. Az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a felhőszakadás miatt.

Délelőtt északon, északnyugaton, majd a később a Dunántúlon egyre többfelé lehet számítani intenzív záporokra, zivatarokra, amelyet lokálisan felhőszakadás kísérhet. Az „intenzív záporos zóna” a délutáni, esti órákra a Dunától keletre, illetve az északkeleti országrészre is átterjedhet.

És még egy csapadékrendszer!

Majd várhatóan az esti óráktól délnyugat felől egy újabb kiterjedt intenzív csapadék rendszer vonulhat végig az országon, súlypontjával az ország déli részén, amely az éjféli órák környékén elérheti a keleti országrészt. Ennek nyomán villámlásra, helyenként jelentős mennyiségű esőre lehet számítani.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22-27, északnyugaton 18-22 fok között valószínű. Késő este 15-20 fok lehet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek