Lemondott a francia kormány

Benyújtotta a francia kormány lemondását hétfő reggel Manuel Valls miniszterelnök Francois Hollande államfőnek - írja az MTI. Az elnöki hivatal közleménye szerint Hollande felkérte Vallsot arra, hogy alakítson új kormányt, amelynek összetételét kedden jelentik be. Hírmagyarázók szerint az átalakítás hátterében az állhat, hogy Benoit Hamon oktatási és Arnaud Montebourg gazdasági miniszter a hétvégén a kormány által elfogadott megszorító intézkedéseket bírálta, és arra szólított fel, hogy a Németország által szorgalmazott költségvetési fegyelem helyett inkább a fogyasztást és a beruházásokat támogassák.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek