A héten kiderülnek a pótfelvételi ponthatárai

Augusztus 28-án csütörtökön hirdetik ki a pótfelvételiben meghirdetett szakok ponthatárait, ekkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre. A nyári felvételi eljárásban csak azok vehettek részt, akik idén még nem jelentkeztek sehova, vagy nem vették fel őket egy felsőoktatási intézménybe sem. Szombathelyen a Savaria Egyetemi Központba 593-an jelentkeztek az általános felvételi eljárásban, az pedig, hogy hányan pótfelvételiztek, ma derül ki. Azok, akiket felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően a felsőoktatási intézménytől kapják meg 2014. szeptember első napjaiban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek