Hetente összeül a parlament az őszi ülésszakban

A szeptember 15-i héten kezdődhet meg az Országgyűlés őszi ülésszaka, az október 12-re kitűzött önkormányzati választás előtt azonban biztosan lesz szünet. Ezt leszámítva a Ház várhatóan decemberig az eddig megszokott rendben, vagyis minden héten összeül - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában. Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke elmondta, ezt indokolja a őszre tervezett jogalkotási munka mennyisége, pedig szerinte ideálisabbá tenné a kétheti ülésezés. A politikus az ősszel megalkotandó legfontosabb törvények között a devizahitelesek ügyének rendezéséről szólót, valamint a jövő évi költségvetés elfogadását említette.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek