Még becsülni sem tudták a reklámadó bevételét

Hiába végzett előzetes számításokat a reklámadó bevezetése előtt a kabinet, nem tudták megbecsülni a különadóból várható bevétel összegét. Az, hogy törvénynek egyáltalán létezik hatástanulmánya, június 13-én, a reklámadó megszavazása után két nappal derült ki, miután Orbán Viktor a közrádió vendége volt. A riporter megkérdezte, hol vannak a szükséges háttérszámítások, amire Orbán azt mondta, a háttérszámítások léteznek és nyilvánosak is, és még azt is állította, hogy a szükséges szakmai egyeztetések is megtörténtek. Miközben sem nyilvános nem volt a szöveg, sem egyeztetést nem folytattak. A háttértanulmány szövege egyébként lényegében megegyezik a bevezetett jogszabály szövegével.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek