A keddi francia lapok "rendszerválságot" emlegetnek, amit a kormány lemondása okozott. Azt írják: Francois Hollande államfő számára elérkezett az utolsó esély a reformok elindítására és elnöki széke megmentésére. Az általában politikailag teljesen ellentétes álláspontot képviselő konzervatív Le Figaro, a baloldali Libération és a balközép Le Monde is úgy vélte, hogy a kormány lemondásával a teljes politikai rendszer került válságba. A lapok címoldalán a baloldali köztársasági elnök egyedül látható, arra utalva, hogy a népszerűtlen Hollande saját táborában is elszigetelődött.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!