Júliusban sem csökkent a Start-számla nyitási kedv a Magyar Államkincstár adatai szerint; az év első hét hónapjában több mint 53 ezer gyerek került be a kincstár nyilvántartásába, közülük 21 ezernek nyitottak Start-számlát - olvasható a Világgazdaság keddi számában. A Start-számlákra az idén már több mint egymilliárd forintot utaltak át. Ez óriási eredmény, hiszen tavaly az első hét hónapban született több mint 50 ezer kisbaba közül alig több mint ötezernek lett Start-számlája. Az állam az újszülötteknek 42 500 forint életkezdési támogatást biztosít, ez a kincstári számlán az előző évi átlagos infláció mértékével kamatozik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!