Több lakás épült idén Vas megyében

Több mint száz lakásépítési engedélyt adtak ki Vas megyében az év első hat hónapjában. Ekkor a használatba vett lakások száma 108 volt, egy évvel korában pedig 69, vagyis kétszer annyi lakás épült idén – írja a Vas Megyei Iparkamara honlapja. Országos szinten mintegy 3300 új lakás épült, ami 22 százalékos növekedést jelent tavaly óta. A kiadott lakásépítési engedélyek száma pedig a tavalyi első féléves adatokhoz képest 18 százalékos növekedést mutat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek