Darabonként tízezer forintot fizet az, aki nem viszi vissza az ajánlóívet a meghatározott időpontig. A helyhatósági választáson részt vevő szervezetek a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint előzetesen 355 ezer ajánlóívet igényeltek. A végleges szám egyelőre nem ismert, mert az ajánlások gyűjtésére biztosított időszak végéig – szeptember 8-áig – a jelöltek, illetve a pártok és a civil szervezetek még kérhetnek újabb nyomtatványokat. Érdemes azonban mindenkinek ügyelnie arra, hogy az íveket – akár üresen is – vissza kell szolgáltatni, mert a mulasztás sokba kerülhet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!