Ősbemutatóra készül a Kőszegi Várszínház, ugyanis augusztus 29-én, pénteken és 30-án, szombaton este 7 órától az 1532-es kőszegi vár ostromát feldolgozó operát adják elő. A darabot Znamenák István rendezte, aki a főbb szerepeket Ducza Nórára, Kőrösi Andrásra és Tóbiusz Tituszra osztotta. Az opera bemutatását a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta. A mű tavaly elnyerte a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon a helyi színház által meghirdetett operaíró verseny első díját. Mivel a program szabadtéren lesz, rossz idő esetén vasárnapra teszik át az előadást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!