A vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központban táborozott a nyáron a szombathelyi Ferrum Színházi Társulás. A társulat eddig minden évben a Velemi Alkotóházban vendégeskedett két évad között. Azonban mivel ez bezárt új helyszínt kellett keresniük. A vasvári próbateremben a többi közt beszéd- és színésztréningeket tartottak, valamint egy darabot készítettek elő. A művet tavasszal a hegyháti településen is bemutatják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!