Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Walesbe utazik, ahol részt vesz a NATO kétnapos csúcstalálkozóján - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerdán.
A csütörtöki-pénteki NATO-csúcstalálkozón a fő téma az ukrajnai helyzet lesz, de a katonai szövetség tagállamainak vezetői áttekintik majd a többi konfliktustérség kérdéseit is. Napirenden lesz Afganisztán helyzete is. A walesi csúcs résztvevői tanácskozni fognak továbbá azon országok képviselőivel, amelyek partnerségi kapcsolatot ápolnak a NATO-val.
A tanácskozást a walesi Newportban tartják, ahol Anders Fogh Rasmussen, az észak-atlanti szövetség dán főtitkára és David Cameron brit miniszterelnök fogadja majd a delegációkat, csütörtök este Cardiffban pedig a walesi herceg ad fogadást, és a walesi fővárosban lesz az állam- és kormányfők munkavacsorája is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!