MSZP: vendéglátók, kisboltok szűnnek majd meg a nemzeti italboltok miatt

Ma délelőtt mi is beszámoltunk arról az értesülésről, miszerint a kormány a dohányboltok után az alkoholkereskedelemre is rátenné a kezét. Később a Népszabadság Online a kormányszóvivői irodára hivatkozva azt közölte: a kormány nem tárgyalt az alkoholtartalmú italok kereskedelmének ügyéről, előterjesztés erről nem készült és ez a téma nincs is a kormány napirendjén.

Az MSZP erre úgy reagált: mindent megtesznek azért, hogy a nemzeti italboltokról szóló "őrült terv" ne válhasson valósággá. Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint az pedig nem jelent semmit, hogy a kormány nem tárgyalt erről, mivel - mint írta - "az ilyen ügyek eddig sem így dőltek el, hanem Orbán Viktor személyes utasítására". Az MSZP ezért határozott kijelentést vár a miniszterelnöktől, vagy Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől, hogy nem vezetik be a nemzeti italboltok rendszerét.

A szocialista képviselő szerint az "alkoholos italok 400 milliárdos piacának "lenyúlása csaknem 100 ezer kisbolt és vendéglátóhely megszűnését jelenti, és több tízezer ember veszítheti el emiatt a munkahelyét". Mindez a feketekereskedelem erősödését hozza majd, azzal a veszéllyel, hogy zugfőzdék életveszélyes, pancsolt termékei áraszthatják el az országot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek