Az Együtt-PM is válaszokat vár a nemzeti italboltok ügyében

A szocialisták után az Együtt-PM is válaszokat vár Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől és Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől a nemzeti italboltokkal kapcsolatban. A sajtóban megjelent hírek szerint mégiscsak igaznak bizonyultak azok a feltételezések, miszerint a trafikok után jöhetnek a nemzeti italboltok, vagyis alkoholt is csak az erre létrehozott, az állam által engedélyezett italüzletekben lehet majd kapni. Az Együtt-PM most arra kíváncsi: igazak-e ezek a hírek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek